tvdd

Sajnos megint esett a The Originals nézettsége, erre pedig rájátszhat az is, hogy átkerült hétfőre.  A 2.03 – Every Mother’s Son nevű részét 1.27 millió ember nézte végig, a múlt hetit 1.29, a premiert pedig 1.37 millióan. Ettől függetlenül reméljük, hogy szó nincs kaszáról.

Leah: The Originals infókat!
Szerencsédre éppen akad infónk, amit Charles Michael Davisnek, Marcel megformálójának köszönhetünk. Ráadásul a vámpír közösséget építő motivációi nagy szerepet játszanak majd az évadban. “Marcel terve nagyjából az, hogy abba a pozícióba küzdje vissza magát, mint amit a pilotban láthattunk.” – mondta Charles. “Ő ilyen, mint karakter és fontosabb szerepet is fog kapni, amit majd láthatunk az epizódok múltával.”

A Nate Buzolic rajongók nagy örömére nemrég bejelentették, hogy websorozat formájában viszontláthatjuk az igazi Kol Mikaelsont, az akkori testében. Most még több infó látott napvilágot.

“Felfedezzük a karaktert, belenézünk a múltjába, láthatjuk majd a kapcsolatait, többek között Elijah-val, Klausszal és Rebekah-val, valamint azt is, hogy a jelenben miért olyan, amilyen.”

A websorozatot Carina MacKenzie írta és Matt Hastings rendezte. Narducci, a producer szerint Nate zseniális és a részek négy héten belül el is kezdődnek.

Ma megérkeztek a The Vampire Diaries – The Originals crossover, a 2.05 – Red Door című epizód promócionális fotói.

1

Még odébb van a 6.06 – The More You Ignore Me, the Closer I Get vetítése, de már tegnap kaptunk belőle 4 db promócionális fotót. Ne hagyjátok ki!

4

A héten a The Vampire Diaries nézettsége emelkedett, ugyanis összesen 1.83 millió embert ültetett le a képernyők elé. A sorozat mostanra már csak feelgood maradt, de szerintem éppen ezért áll majd vissza a ‘normáls’ nézettségre. Amikor nem volt ilyen alacsony.

Magyar felirat: The.Vampire Diaries.S06E03.HDTV.x264-LOL

Imádtam a The Vampire Diariesben is a ‘family reunion’ szavakat, de most, áthelyezve ezt a The Originalsba, biztos vagyok benne, hogy a jövő heti rész ütni fog. Együtt a család, nem?

Wolf: Van valamilyen infótok a The Originals új karaktereiről?
- Megan megérkezik New Orleansba, hogy családja után kutasson, még pontosabban a nővére után – ő pedig Davina.
- Mary-Alice egy boszorkány, aki Marcellel tárgyal. Marcel megkéri, hogy átkozza meg a farkasokat, cserébe védelmet, s meghívást kap egy családi eseményre.
- Scarlett Marcel régi ismerőse, s úgy tűnik, nagyon jól ismerik egymást. A nő egyébként a Mikaelson család után kutat információkat.