tvdd

Ma, vagyis május 26-án lett Julie Plec 43 esztendős. A hölgynek köszönhetjük, hogy létrejött a The Vampire Diaries, mint sorozat. Plec nevét még olyan filmekhez, sorozatokhoz lehet kötni, mint a Sikoly, Kyle XY, valamint a Vámpírnaplók testvérsorozata, a The Originals. Boldog születésnapot, Julie Plec!

julie-plec-the-departed

vampire-diaries
Sokak kedvenc sorozata a mai napig is a Vámpírnaplók, annak ellenére, hogy jó páran már a felénél kiszálltak, megunva a szerelmi háromszögeket. Azok bizony bánhatják is, mert egy eléggé kellemes, nem unalmas hatodik évadról maradtak le.

Az ötödik évad vége a Túlvilág pusztulásáról szólt: Liv végezte a varázslatot, mellyel Bonnie szépen hozta vissza a szereplőket (köztük a halott Alaricot is, Eredeti vámpírként), ám Luke megszakította, hogy ikertestvére ne haljon bele. Így maradt ott az összeomló világ szélén Bonnie és Damon. Az évad elején kérdéses volt, hogy a fehér fény látványa után hova kerültek? Bonnie nagyanyja említette, hogy próbál intézni egy-két dolgot, hogy ne tűnjenek el a világból örökre, de kellett egy kis idő, pár rész, mire megtudtuk, hogy Bonnie és Damon egy börtönvilágba csöppentek. Az időutazásra sokan tippeltek, s nem is rosszul: az idő egy megragadott pillanatába kerültek, itt egy 1994-es világról beszélünk.

Sokáig azt hitték, egyedül vannak, de kiderült, hogy nem. Kai, aki számára épült ez a világ, a Gemini-koven egy elmebeteg tagja volt, ide száműzték. Kai egy rettenetesen jól megírt karakter volt, Klaus óta nem léptek ilyen jó irányba. Egyre többet tudtunk meg róla is, meg a családjáról, s nekem leesett az állam, mikor kiderült, hogy Jo, a Whitmore Egyetem orvosa az ő ikertestvére. Ezt tetézte, hogy az ötödik évadban megismert Luke és Liv is Kai testvérei. Elég jól felépítették már ezt az előző évadban.

Alaric visszahozatala egészen addig volt érdekes, amíg meg nem léptek azt a bődületes hibát, hogy visszaváltoztatták emberré. Mindenkit érdekelt volna, hogyan törődik bele a vámpírlétbe, de a készítők úgy gondolták, emberként tartják meg. Hát sajnos ennek láttuk is eredményét: egy unalmas, abszolút nélkülezhető karakter lett. Damon-nel való barátsága is megmarad 2. és 3. évados emléknek.

Az évad során kezdett kialakulni Stefan és Caroline kapcsolata, aminek örültem, hiszen Elenán már rég túllépett az ifjabb Salvatore, mertek végre más irányba mozdulni. Bár még mindig kérdéses, hogy Liz tragikus halála után Caroline mikor lesz kész egy újabb kapcsolatra. Ha nem rontják el a dolgokat a jövőben, én biztosan nem fogom bánni.

Bonnie még mindig a kedvencem. Szegény lány, amiket átélt a maga 20-21 éve alatt, azt más 2-3 emberöltő alatt tapasztalhatná csak meg. Feláldozta magát, elég sokszor, s ez így volt akkor is, amikor a börtönvilágból való kijutások egyetlen esélyénél nem magát, hanem Damont mentette, hogy Elena se érezze azért magát annyira rosszul, aki az eltelt hónapok alatt töröltette emlékeit a még akkor vámpír Alaric-kal. Így alakult a helyzet, hogy a fájdalmát Elena elfelejtette, sőt, majdhogynem Damont is.

Az évad utolsó negyedében egyre érdekesebb szálak jöttek be, de volt felesleges is: Enzo és Sarah Salvatore. Nem szánok erre semmit se, a készítők is összecsapták az egészet és semmi értelme nem volt. Viszont Lily-nek, a Salvatore anyuka behozatalának annál több. Hat évet kellett arra várni, hogy megtudjuk, nem hogy nem halt meg az anyjuk, de még vámpír is ennek tetejébe. Nem érez semmit a fiai iránt, anno megölt 3000 embert. Ezzel le is írtuk Lily-t. Ja meg a családja, persze, akiket babusgatott az 1903-as börtönvilágban, mert hogy kettő volt, mindkettőt veszélyes emberekre tervezték: egy Lily-éknek, 1903-ban és egy Kainak, 1994-ben.

Az évad két dolgot vezetett fel, az egyiket szinte az elejétől, a másikat csak a legvégén. Elena ebben a szezonban egy mellékszereplő volt, nagyobb hangsúlyt kapott Caroline, de talán még Bonnie is. Nina ugye – mint kiderült – hat évre tervezett, karaktere búcsúzott is egy elfogadható módon a fináléban, s csak az évad után jöttem rá, hogy ezért alakítgatták ilyen módon Elena életét. Börtönvilág, gyógyír (megint!), kiszállás. A másik egy jóval izgalmasabb, az új fajról szóló. Mint kiderült, defektes boszorkányokat ha vámpírrá változtatnak, létrejön egy új, másik hibrid faj: fele boszorkány, fele vámpír. A vámpírság egy mágikus dolog, boszorkány lévén meg örökös energiához férhet hozzá. Ők az Eretnekek, Lily családja. Érdekes lesz az évad velük, s Elena nélkül.

A 6. szezon egy teljesen nézhető, csak helyenként unalmas fejezete volt a sorozatnak, sokkal több izgalmat és csavart rejtett, mint az előző évad. Így ha pontoznom kellene, simán kapna 7.5/10-t, s azt a fél pontot mindenképp az új fajnak írom fel, mert ez alapjában változtatja meg a sorozat történetét, ilyet nem lépnek meg 2-3 részenként. A folytatást várom, érdekel, s hiszem, hogy ennél az évadnak sokkal, de sokkal jobb lehet. Főleg a még több Salvatore-szál miatt.

Mire számíthatok majd a The Vampire Diaries 7. évadában? Mondjatok bármit, elkeseredetten várom… – James
Ausiello: Még több Salvatore anyukára számítsatok, s annak félelmetes bandájára, valamint a már majdnem elfelejtett Enzóra is. Caroline Dries elmondása szerint a férfi Lily és a családja közti harc közepén találja majd magát. “Voltaképp választania kell majd egy oldalt.” – mondta Dries. “Egyrészt úgy érzi, kötődik Lily-hez; ő változtatta át, ő az egyedüli családja. Viszont Damon a barátja, ami egy érdekes dilemmát kreál, bármelyik oldalt is választja, annak lesznek következményei.”

Kaphatunk bármilyen infómorzsát arról, milyen új mitológiával találjuk majd szembe magunkat a The Originals 3. szezonjában? – Klaus
Nos, Klaus – már ha valóban ez a neved -, úgy néz ki, hogy a Mikaelsonok legnagyobb mitológiája ősszel nem máshoz fog kapcsolódni, mint Davina Claire-hez. “A lelkek meg fogják keresni Davinát.” – árulta el Michael Narducci. “Az erejüket mind odaadják Davinának, s kommunikálnak vele, mi a legjobb New Orleans embereinek és boszorkányainak számára. Ő lesz a szószóló, a Mikaelsonok pedig nem a legjobb dolog, ami megfordulhat egy boszorkány életében. Sokan össze tudnak fogni ellenük, s ez a játszma  sokféleképpen alakulhat.”

Feltételezhetjük, hogy amit az évad végén láthattunk, előretekintést vagy sem, az az Eretnekek műve volt?
Igen, ez egy jó feltételezés. Metaforikusan, a kérdés az, hogy ki hol tart az életében Elena Gilbert nélkül? Szó szerint pedig az, hogy mi történt a városban Elena Gilbert távozása óta? Láthattuk az Eretnekeket, hogy megjelentek a világunkban, így én arra tenném a pénzem, hogy ők okozták a galibát.

Az időugrástól folytatódik majd a hetedik évad, vagy ez egy visszatérő momentum lesz, melyet többször is láthatunk a szezon során?
Ez egy előretekintés, amit meg fogunk magyarázni, vissza is térünk rá, valamint magunk mögött hagyjuk. A hetedik évadban több előretekintés lesz, melynek láthatjuk az eseményeit, s a jelenből is tekintünk előre.

Lehet tudni, hogy mennyi időt takar ez az előreugrás?
Hát, nem… mivel még nem kezdtük el írni a részeket.

Évekről vagy hónapokról beszélünk?
Azt a bizonyos előretekintést nem magyarázhatom meg, mert egy csavar kapcsolódik hozzá. De az évadot körülvevő flashforwardok egy pár évet vetítenek majd előre.

Hogy érzed, milyen sztorikkal fogjátok kezdeni a jövő évet?
Remek előérzeteim vannak. Most nem csak az évad első felére vannak terveink, hanem az egészre, egy nagy mitológiával, mely kapcsolódási pontot is jelent a nyolcadik évadhoz. Ez a sorozat gyönyörű, hiszen ott vannak nekünk az erős Salvatore testvérek, az epikus Caroline Forbes, Matt Donovan, Bonnie Bennett, Alaric Saltzman és Enzo… akinek kellene már egy vezetéknév, kezdem észrevenni.

Izgatottak vagyunk az évad kapcsán, a színészek és a színésznők is várják. Kapunk egy kis feszültséget, bizonytalanságot, vámpír drámát, folklórt, rejtélyt, s így nem csak a szerelmi háromszögekre épül az évad. Persze örülnénk, ha Nina még része lenne a sorozatnak, de így más irányba tudjuk vinni, kicsit ‘szabadabbak’ lehetünk, ami az írást illeti.

Elkezdtétek már tervezni a sorozat végét, vagy lehet, hogy kapunk 10. meg 11. évadot is?
Ez még a jövő zenéje. Én mindig is úgy gondoltam, hogy amíg jó sztorikat tudunk elmesélni, addig folytatódhat, hiszen a szereplőket szeretik, s a színészek is szívesen végzik a munkájukat. Ha már nem érezzük frissnek a dolgot, hanem inkább tehernek, akkor nincs értelme folytatni.

Biztosan vannak olyan rajongók, akiknek millió okuk van nem folytatni a sorozatot most, hogy Elena elment, de ez az ő véleményük, az enyém pedig más. Amíg a fejesektől jó visszajelzéseket kapunk, meg vannak elégedve, s a színészek is szívesen csinálják a munkájukat, nem látom okát annak, hogy ne folytassuk.

1

Ma, vagyis május 16-án lett 34 esztendős Joseph Morgan (születési neve Joseph Martin). A színész Londonban született, 11 évig pedig Walesben élt. Számos sorozatban feltűnt, voltak filmes szerepei is, de híres a Vámpírnaplók miatt lett. Jelenleg ennek a spin-off sorozatában, a The Originalsben láthatjuk.

joseph-morgan-the-originals-season-3

A Vámpírnaplók a 6. évadjának fináléjára felerősödött, már ami a számokat illeti. Ugyanis három héten keresztül nőtt a nézettség, még ha nem is olyan sokat. A finálét összesen 1.44 milló ember követte. Folytatása következik idén október elején!

Magyar felirat: The.Vampire.Diaries.S06E22.HDTV-XviD.FUM

THE VAMPIRE DIARIES
Elena búcsúzásának hajnalán egyes karakterek a hetedik évad során majd talpra állnak, míg mások kudarcot vallanak. Lily próbál éket verni a Salvatore fivérek közé, s csak remélni tudjuk, hogy Stefan és Caroline szerelme elég erős ahhoz, hogy mindezt túlélje.

THE ORIGINALS
A harmadik évad során Elijah és Klaus elhidegül egymástól, annak ellenére is, hogy újraegyesültek rég elveszett nővérükkel, Freyával. Hayley még mindig Klaus bosszújától szenved, a várost pedig jelenleg Davina és Marcel uralja. Cami és Vincent pedig egy új rejtély közepén találják magukat, érintve New Orleans legújabb lakosait is – a Mikaelsonok 1000 évvel ezelőtti átváltoztatottjait.

Jó hír, hogy idén ősszel a 2015/16-os idényben a The CW-nél a csütörtök úgy fog kinézni, hogy a Vámpírnaplók vezeti majd fel a The Originalst, ami új napra került. Ez csak jót tehet a nézettségének. És ősztől ezekkel kell számolnunk:

MONDAY
8:00-9:00 PM CRAZY EX-GIRLFRIEND (New Series)
9:00-10:00 PM JANE THE VIRGIN

TUESDAY
8:00-9:00 PM THE FLASH
9:00-10:00 PM IZOMBIE

WEDNESDAY
8:00-9:00 PM ARROW
9:00-10:00 PM SUPERNATURAL

THURSDAY
8:00-9:00 PM THE VAMPIRE DIARIES
9:00-10:00 PM THE ORIGINALS (New Night)

FRIDAY
8:00-9:00 PM REIGN (New Night)
9:00-10:00 PM AMERICA’S NEXT TOP MODEL

the-originalsA The Originals idei évada egy pár hónapos eltéréssel vette fel a fonalat ott, ahol az első letette. Hope megszületett, Klaus átadta húgának a gyermekét. A visszatérő epizódban láthattuk, mennyire megviselte a nagy, gonosz hibridet lányának hiánya, hiszen kezdett becsavarodni a négy fal között. Amit fontos megemlíteni, hogy az előző fináléban visszatért Esther és Finn, új testekben. Aztán a második évad első részének végén fény derült arra is, hogy a Kaleb nevezetű fiú nem új szereplő, hanem Kol gazdateste. Ez a három pedig összefogott a többiek ellen.

Hayley hibriddé válásának örültem, hiszen így a karaktert el lehetett volna vinni egy jobb irányba. Sajnálatos módon nem ez történt. Nem sokáig küszködött azzal, hogy hirtelen félig vámpírrá alakult. Bosszantó módon az embereknek mondott vérfarkasok is rögtön a premier epizódban elhulltak.

Nem szabad elfelejteni, hogy Mikael is visszatért, őt még Davina hozta át a Túlvilágról, mikor az összeomlóban volt. Mikael mindig is a kedvencem volt, Sebastian Roché zseniális. Meg így Klaus megint retteghetett az apjától. A fiatal boszi viszont ugyanúgy elzárta, irányította az ősi vámpírt, ahogyan Marcel tette vele régen.

Az idei évad ismét a családi perpatvarokra fókuszált, szeretik is kiemelni, hogy ez a sorozat a családról szól, az azon belüli viszályokról. Kol, Mikael, Esther, Finn, valamint Freya is előkerült, teljes volt a család. A Finnt alakító színész remekül hozta a szerepét, majd amikor kiűzték belőle, akkor is megállta a helyét Vincenként. Remélem láthatjuk még sokat a harmadik szezonban. Amennyire örültem neki, annyira nem az Esthert életre keltő fiatal, s idősebb nőnek. Se a tinilány, se ez az idősödő boszorkány nem állt jól Esthernek. Egyedül Evans az, aki teljesen megfelel a szerepre. A testcserés dolog miatt éreztem úgy, hogy bár a karakter neve ugyanaz, egy teljesen más valakit láthatunk. Kaleb sem volt igazából annyira menthetetlen, de nála is Buzolic az igazi megformáló. Nem vállaltak szerepet a spin-offban, s mintha ezzel akartak volna minket lekenyerezni. Nem jött be. Rebekah testcseréje meg szörnyű volt. Nem szánnék rá több szót.

Az évad második fele Freyára, az elsőszülött Mikaelsonra épült, akiről konkrétan soha, semmit nem tudtunk. Még a Vámpírnaplókban hintettek el róla annyit, hogy pestisben meghalt. Nem igaz. Esther nővére, Dahlia kérte őt annak árául, hogy Esther teherbe eshessen. Mivel meddő volt. Dahlia azonban mindegyik elsőszülött gyermekért eljön, hogy az erejét elszívhassa tőle. Így érthető volt, hogy Hope-ért is el fog jönni.

Freyában én egy szimpatikus lányt ismertem meg, habár sokáig nem lehetett eldönteni, milyenek a szándékai. Klaus, meglepő módon, folyton bizonytalankodott, s talán Rebekah volt az egyetlen, aki megbízott benne. Lánykötelék, valószínűleg ez. Meg vágyhatott nővérre is, elvégre öt fiútestvére volt. Freya egyébként állandó szereplő lesz a következő évadra, aminek én nagyon örülök.

Előkerült megint a fehér tölgy karó, készült egy egyedi, Klausra ható tőr is, amin elég sokáig munkálkodott Davina és Kol. Utóbbi meghalt, s az utolsó 7-8 részben mindig kaptunk 1-2 jelet, amitől azt hihettük volna, Kol visszatér. Nem, nem így történt. Ehelyett elpazarolták a feltámasztást Estherre, hogy 20 percen belül meg is öljék. De legalább a Dahlia-sztori lezárult. A következő valószínűleg arra épül, hogy hozza vissza Davina és a boszorkány Rebekah őt. Az viszont, hogy a karó elpusztult, meg Dahlia, nem jelent mást, mint: az Eredeti vámpírok elpusztíthatatlanok és Freyának, aki eddig is halhatatlan volt, nem kell száz évet aludni egy, szabadon töltött év után. De gondolom ezt is végiggondolták a készítők. A sok logikai baki mellett.

Az évad alapjában véve nem volt rosszabb, mint az első, sőt… sok epizódnál fogtam a fejem, hogy ez meg az mennyire jó ötlet volt. A családi ellenségek nem hiszem, hogy előkerülnének a jövőben, hiszen Esther, Mikael és Dahlia visszatérése nem valószínű. Ez jelentheti a sorozat másik, jobb irányba való fordulását. Mindig mindent a családra építettek fel.

Ha pontoznom kellene, jóindulattal adnék 7/10-et, de nagyon remélem, hogy a folytatásban kevesebb lesz a vérfarkasos melodráma, s a családi viszályok is. Ha a nézettség viszont továbbra is csökken vagy stagnál, lehetséges, hogy a harmadik évaddal véget is ér a sorozat.

Ránézésre meg sem mondaná az ember, de ma lett Candice Accola 28 éves! A gyönyörű színésznő a Vámpírnaplókbeli szerepéről lett ismert, Caroline Forbes megformálójaként. Candice egyébként énekesnő is, valamint szerepelt filmekben. Boldog születésnapot, Candice Accola!

candice-accola-trevorlive-the-trevor-project-event-in-los-angeles_1

És a héten a The Originals elérkezett a fináléjához, a 2.22 – Ashes to Ashes nevű epizódjával zárta idei szezonját. A részt összesen 1.19 millióan nézték, ami kicsivel több volt, mint a múlt héten. Ellenben az utolsó részt úgy írták meg, mintha le akarták volna az egész sorozatot zárni.

  • Vámpírnaplók | 4. szezon

    4.23 - Ballagás [Finálé]

    Vetítési időpont: 2015. február 24. 23:05

    Csatorna: Cool TV

    KIÉ LESZ A GYÓGYÍR? - A gimnáziumi ballagás napján Mystic Fallst elözönlik a szellemek, hogy kiegyenlítsék régi sérelmeiket, és beteljesítsék természetfeletti végzetüket. A boszorkányok és a hibridek meg akarják ölni Bonnie-t és Caroline-t, a vámpírvadászok pedig eltökélten vissza akarják szerezni Silas testét, és meg akarják szerezni a gyógyírt. Damon élete veszélybe kerül, amikor összefut Vaughnnal, Matt és Rebekah pedig kénytelen összefogni a lány hajdani szeretője, Alexander ellen.